#befolyással üzérkedés


Elindult a per a Tiborcz István nevében befolyással üzérkedők ellen
 

Elindult a per a Tiborcz István nevében befolyással üzérkedők ellen

Hallom, Tiborcz barát, mennyi pénz? Én adok – a vádirat szerint ezt mondta a költségvetési csalással vádolt Pietro Pini olasz húsipari vállalkozó, amikor ügyvédje és annak ismerősei belengették neki az állítólagos befolyásos ismerős nevét, aki elsimította volna az ügyét. Tiborczhoz persze nem volt kapcsolatuk a csalóknak, akiknek most indult a pere.

hvg.hu hvg.hu

Az atyaúristenre hivatkozva fejnek meg vállalkozókat, és jól megélnek belőle, de néha lebuknak
 

Az atyaúristenre hivatkozva fejnek meg vállalkozókat, és jól megélnek belőle, de néha lebuknak

Egyre többször fordult elő az elmúlt években, hogy a szürke gazdaságban mozgó figurák – gyakran ügyvédekkel összejátszva – felsőbb kapcsolatokra hivatkozva nyúlnak le súlyos milliókat olyan vállalkozóktól, akik ellen büntetőeljárások folynak. Vagy akik rettegnek attól, hogy bármikor rájuk szállhat a NAV. A befolyással üzérkedők leginkább belügyi vagy NAV-os kapcsolataikra hivatkoznak, de volt, aki a legfőbb ügyész “jobbkezének” adta ki magát. Az egyik ügyben, amelyben több százmillió forintra húztak le egy vállalkozót, egy ismert egyetemi docens is vádlott lett.

Dezső András Dezső András










Újabb súlyos vádak Oszter Sándor ellen
 

Újabb súlyos vádak Oszter Sándor ellen

A korábban szökésben lévő milliárdos, akitől Oszterék a vád szerint pénzt csaltak ki, azt állítja, a színész és társai megfenyegették őt ügye bírósági szakaszában, hogy ha nem fizet, börtönbe juttatják. A férfi a vallomása szerint tizenhat alkalommal fizetett is nekik.

hvg.hu hvg.hu


Felfüggesztett börtönt szabtak ki a Bunge-ügyben
 

Felfüggesztett börtönt szabtak ki a Bunge-ügyben

Egy férfi 2014 májusában az amerikai cég lobbistáját győzködte arról, hogy kétmilliárd forintért el tudja érni, hogy az étolaj áfája 27-ről 5 százalékra csökkenjen. Ezért nem jogerősen felfüggesztett börtönt ítélt meg a Fővárosi Törvényszék.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Vádlott lett Rogán egykori jegyzőjéből
 

Vádlott lett Rogán egykori jegyzőjéből

Rónaszéki László és társai ellen befolyással üzérkedés, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség. Az V. kerültei önkormányzat szerint nem a polgármester gyakorolta a munkáltatói jogokat Rónaszéki felett.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI